Ma már olcsón is találhatsz gamer PC-t

fortnite-4077483_960_720

A számítógép észrevétlenül férkőzött be mindennapjainkba, ma pedig már elképzelni sem tudjuk életünket nélküle. Korosztálytól függetlenül más és más dolgokra használjuk, de a fiatalok és a 30-40-es éveikben járók között is sokan vannak, akik szívesen játszanak videojátékokkal. Míg tíz évvel ezelőtt szinte bármilyen kapacitás elegendőnek bizonyult a játékok futtatásához, addig napjaink extra játékai már igencsak megkövetelik a profi gépet.

 

A kínálatban nézelődve az az érzésünk támadhat, hogy a gamer PC-k csillagászati összegekbe kerülnek, és ha a korszerű, látványos játékokkal szeretnénk szórakozni, akkor bizony sok-sok százezer erejéig a zsebünkbe kell nyúlnunk. Fontos azonban tudni, hogy korántsem mindegy, hol vásárolunk PC-t. Pénztárcakímélő módon is el lehet merülni a videójátékok világában, állítja a Magna Digital számítástechnikai bolt.

 

Számítógép vásárlásakor elsősorban azt érdemes átgondolni, hogy milyen célra szeretnénk felhasználni. Ha kizárólag szövegszerkesztés és internetezés a cél, akkor egy kisebb teljesítménnyel rendelkező gép is tökéletesen elegendő lehet. Más a helyzet azonban akkor, ha videók szerkesztését, vágását tervezzük, vagy éppen a legújabb PC játékokkal szeretnénk kikapcsolódni. Ilyenkor a videokártya minőségére éppen úgy kiemelt figyelmet érdemes fordítani, mint a monitorra, vagy például a hűtésre.

 

Nem lehetetlen megfizethető áron kihozni ezt, csak olyan céghez kell fordulni, amely számára a vásárlói elégedettség igen fontos. A használt alkatrészekből összeállított gépek is remek választásnak bizonyulhatnak, hiszen a megfelelő hozzáértéssel kizárólag olyan elemek kapnak helyet a házban, amelyek kifogástalanul működnek. Az előre összeállított gépek között egyébként újat is elérhető áron kaphatunk, mindössze a hardver elemek helyes megválasztására kell odafigyelni.

 

Érdemes egyébként olyan céget választani, amely nem csak komplett gamer PC-k kínálatával áll rendelkezésre, hanem szerviz szolgáltatást is nyújt. Ha ugyanis bármi gond lenne akár a korábbi, akár az új géppel, akkor a megbízhatóan, pontosan és rövid határidővel végzett javítás, alkatrészcsere kiemelt jelentőséggel bír. Ma már nem szeretjük nélkülözni a számítógépet, és ez nem csak munka, hanem a magánélet és a kikapcsolódás terén sincsen másként.